udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Czimbalmos Lajos

1996. június 13.

Gyergyószárhegyen jún. 13-án a Volt Politikai Foglyok Szövetsége - tisztelettel mlékezve Ambrus József egykori szárhegyi plébánosra - emlékművet avatott a kommunista diktatúra két 1949-es áldozata emlékének, Czimbalmos Lajosnak és Csergő Vilmosnak. 949. jún. 11-én fekete autó állt meg a plébánia előtt, Ambrus József plébánost keresték, akit arról faggattak, miért küldi vissza az állami fizetést, próbálták bizonygatni, hogy ezt Márton Áron püspök utasítására teszi. A plébános kitartott amellett, hogy ezt saját elhatározásából cselekedte. A lakosságot megrémítette a fekete autó megjelenése. Valaki félreverte a harangokat, a tömeg elkergette a látogatókat. Másnap éjjel fegyveresek vették körül a falut, többszáz embert elhurcoltak. A brutális "kihallgatást" jelezte, hogy Czimbalmos Lajos belehalt a verésbe. Néhány hét múlva a letartóztatottak nagy részét hazaengedték, de bebörtönözték Ambrus József plébánost és nyolc szárhegyi férfit, akik közül Csergő Vilmos a szamosújvári börtönben halt meg. Ambrus József plébánost kétszer vitték el, összesen tíz évet töltött börtönben. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 14./

2009. október 1.

Bartis Attila a Szárhegyi Közlöny júliusi számában igyekezett bizonyítani, hogy édesapját, Bartis Ferencet hazug vádakkal illették. Keresztes Márton ugyanis a Szárhegyi Közlöny júniusi számában arról írt, hogy a gyergyószárhegyi kultúrpalotát nem kellene Bartis Ferencről elnevezni, mivel a Rácsok között című könyvében valótlan dolgokat állít, és hogy Bartis Ferenc a börtönben besúgó volt. Keresztes Márton Bartis Ferenc-bírálatában a cikkíróra, az Amerikában élő Szilágyi Árpádra hivatkozott, mondván, hogy Bartis Ferencnek a szamosújvári börtönben tanúsított magatartását jól ismeri. Szilágyi Árpád elment Bartis Ferenc temetésére, mert tisztelte őt, de hozzátette, Bartis Ferenc a börtönben besúgó hírében állt. A börtönbeli besúgókról nincsenek írott bizonyítékok, erre csupán a többi cellatársak következtettek. Bartis Ferenc írásaiban és nyilatkozataiban sok valótlan dolgot állított, nagyokat lódított. Szilágyi Árpád szerint a gyergyószárhegyi kultúrpalota felvehetné a község eddig legszeretettebb volt plébánosa, Ambrus József nevét, akit 1949-ben elhurcoltak és elítéltek. Felvehetné még Czimbalmos Lajos nevét is, akit Ambrus József elhurcolásakor a Szekuritátén agyonvertek. /Szilágyi Árpád: Felelet a mondolatra. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 1./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék